Pegasus-botrány - Miért baj, ha megfigyelnek?

Frissítve: júl 27

Július 18-án robbant a Pegasus-botrány: egy több országon átívelő oknyomozú újságíró csoport kiderítette, hogy az izraeli Pegasus kémszoftvert több államnak is eladták, viszont több helyen - többek között Magyarországon is - nem terroristákat, meg maffiózókat figyeltek meg vele, hanem kormánykritikus aktivistákat, oknyomozó újságírókat és ellenzéki politikusokat. A magyarországi megfigyeltek között van többek között Gémesi György, Gödöllő ellenzéki polgármestere, Bánáti János, az ügyvédi kamara elnöke, Panyi Szabolcs és Szabó András, a Direk36 oknyomozó portál újságírói, Dercsényi Dávid, a HVG volt újságírója, Chickán Attila, volt gazdasági miniszter. Magyarországon összesen mintegy 300 megfigyetről szólnak a hírek.


"Akinek nincs vaj a fején, annak nincs mi miatt aggódnia"


Őszinte leszek, számítottam rá, hogy ez lesz a visszatérő Fideszes kommentelői toposz. Csakhogy ez nem ilyen egyszerű. Nem kell rosszat csinálnod ahhoz, hogy bajba kerülj, ha rossz kezekbe kerülnek az adataid. De még csak nem is kell bajba kerülnöd ahhoz, hogy problémát okozzon, ha illetéktelen kezekbe kerülnek a telefonodhoz kapcsolódó információk.


Amikor megvettem a telefonomat, jó pénzt fizettem mindazokért a funkciókért, amelyekre képes. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy nem tudsz egy számítógépet, telefont, bármilyen okoseszközt birtokolni úgy, hogy te és az adataid tökéletes biztonságban legyél. De van egy nagyon éles különbség aközött, hogy köztörvényes bűnöző hatol be - bűncselekményt elkövetve - a digitális életterembe, vagy a saját kormányom az én pénzeből vásárolt szoftvert fordítja fegyverként és rácsként ellenem.


Nyilván egy ilyen lépés ezeregy elvi okból is több, mint problémás, de mai bejegyzésemben ki fogok térni néhány gyakorlati példára, hogy miért baj, ha a telefonomon keresztül megfigyelnek.


Adatok a testemről


A legtöbb telefon képes és alkalmas az emberről egészségügyi információkat tárolni, amelyhez a Pegasussal simán hozzá lehet férni. Olyan apróságoktól kezdve, hogy az ébresztőmből kiderül, hogy melyik nap mikor kelek, olyanokon át, hogy mit mutat a lépsszámlálóm egészen olyan dolgokat lehet a telefonomból megtudni, hogy mikor menstruálok. Merthogy - nagyon sok nőhöz hasonlóan - én is applikáción keresztül vezetem a menstruációs naptáramat. Ráadásul ha éppen a naptármódszerrel próbálnék teherbe esni, akkor ide még az is bekerülne, mikor szeretkeztem a párommal. Most őszintén, van a nőgyógyászomon kívül ehhez van bárkinek is bármilyen szintű köze? Nem, nincs.


Ugyanígy kiderülnek a telefonomból amúgy az orvosi időpontjaim, ahogy az is, hogy milyen jellegű orvosokhoz járok és milyen gyakran, sőt, bizonyos esetekben a konkrét egészségügyi problémáim is (pl. átküldöm a vérképem eredményét Messengeren édesanyámnak - ezt a képet a Pegasus segítségével láthatják), ahogy a szeretteim egészégügyi problémái is illetéktelen kezekbe kerülnek.


Az egészségügyi problémák pedig politikai sebezhetőséget rejtenek magukban, az ilyen információk nem véletlen minősülnek különösen védett adatnak nem csak Magyarországon, de minden fejlett országban és a fejlődő országok többségében is.

Képzeld el: egy szeretted rákos lesz és különleges kezelésre van szüksége. Egy politikai ellenfeled megüzeni, hogy hozzájuttatja a különleges, életmentő kezeléshez. Cserébe csak egy apróságot kér. Mit teszel?


Adatok arról, hogy éppen hol vagyok és mikor merre szoktam járni


Ez megint olyan dolog, ami értelemszerűen elvi szinten is súlyosan aggályos. De emellett veszélyes is. A napi rutinom, az általam jellemzően haszánált útvonalak nyilvánossága az egyik legegyszerűbb út a kórházba: ugyanis ezen informáviók ismerete nagyon megkönnyíti azoknak a dolgát, akik rosszat akarnak nekem.

Egy ellenzéki aktivista a hatalom szemében "rossz fát tesz tűzre" és másnap egy cserbenhagyásos gázolással eltörik a lábát. Milyen hatással lehet ez egy demokráciára, szólásszabadságra és más demokratikus értékekre?

Adatok arról, hogy hol leszek és kivel találkozom


Magyarország egy furcsa hely. A korrupcióra épülő illiberális rémálomnak köszönhetően Magyarországon a politikus oknyomozó újságíróvá vált, az újságíró ügyésszé, az Főügyész meg politikussá... Az a tény, hogy nekem ebben a rémálomban felelősségemmé vált nyomozni, azt jelenti, hogy forrásaim vannak (ahogy egyébként a legtöbb politikusnak).

Forrásaim vannak, akik anonimak akarnak maradni és akiket védenem kell.

Értelemszerűen ez igaz az újságírókra is. Ha tudják, hogy hol és kivel találkozom, beszélek telefonon, hovatovább azt is, hogy mit beszélünk, már nem tudom megvédeni ezeket az embereket. Azokat a bátor embereket, akik elmesélik, milyen papírokat érdemes kikérnem, hogy egy-egy korrupciós ügyet felgöngyölítsek. És ez igaz nem csak a forrásokra, de a velem együtt dolgozó szakértőkre, szakmai stábtagokra is.


Adatok arról, hogy mire készülök


Nagyon sok esetben egy-egy problémás ügyet úgy lehet igazán felgöngyölíteni, ha váratlanul teszünk fel egy-egy kérdést, váratlanul kérünk be egy-egy anyagot. Mert

a hirtelen válaszadásban sokkal könnyebb megbicsaklani, mint amikor van lehetőség napokig rágódni a válaszon és patikamérlegen mérni minden egyes szót

(mondjuk egyes Fideszes politikusokat ez sem akadályoz meg abban, hogy megukra rántsák a vizes lepedőt, ezt pár nap múlva bebizonyítom). Ha a politikai ellenfeleim tudják, merre nézelődöm, milyen kérdések foglalkoztatnak, akkor fel tudnak készülni. És ezt a Fidesz is nagyon jól tudja, nem véletlenül kérnek maguknak 30 napokat ddolgok elkészítésére, és adnak neked 4 napot hogy azáltaluk egy-két-három hónapon keresztül érlelt és formálódott több száz oldalnyi anyagot értelmezd, ellenőrizd és értékeld.


- Kamerázol - Nem. - Ez nem kérdés volt!


És a legnagyobb rémálom: amikor úgy vesz a kamerád, amikor úgy vesz a mikrofonod, hogy nem is tudsz róla. Tusolás közben zenét hallgatni telefonról? A hálószobában felejteni a telefonod, miközben átöltözöl? Híreket olvasni, miközben a WC-n ülsz? A legtöbb embernek ezzek a meglehetősen hétköznapi dolgok részei a hétköznapi életének. Ha úgy kell élnünk, hogy ezeket a meglehetősen hétköznapi cselekedeteinket cenzúrázzuk - mert bármikor benne lehet a pakliban, hogy állambácsi behallgatózik a hálószobádba, a WC-zésedbe, vagy éppen tusolásodba - nem beszélhetünk többé demokráciáról.

A hétköznapi cselekvéseink hétköznapi megélése - anélkül, hogy az államra kellene gondolnunk. Ez egy olyan minimum, aminél lejjebb senki nem adhatja.




48 megtekintés1 hozzászólás