A függetlenség: mítosz

FONTOS! A fenti írás nem jelenti azt, hogy nem fogok független jelöltre szavazni. Hogy teljesen őszinte legyek a fenti írás úgy született, hogy egy teljesen másik írást kezdtem el írni, csak ez a szekció önmagában olyan hosszú lett, hogy az már bőven egy külön bejegyzés. Aki úgy érzi, hogy ez a bejegyzés egy kortes beszéd az egyik vagy másik jelölt ellen, az kérem, várja meg a holnapi bejegyzést.

A döntésemmel, hogy kire fogok szavazni az előválasztáson, mindenképpen meg fogom várni a 22-i, Partizán által szevezett vitát, de a mai és a holnapi bejegyzésemben szereplő szempontok is mindenképpen befolyásolni fogják a döntésemet.


Az utóbbi években nagyon felfutott politikai szereplők „függetlensége”, mint pozitív érték – csakhogy ez egy mítosz. Mai bejegyzésemben – amivel egy holnapi, előválasztásról szóló cikket készítek elő – ezt a mítoszt szeretném megvizsgálni. És sokak fájdalmára – lerombolni. Még pártoktól lehet ugyan függetlennek lenni (valamennyire), de politikai közösségektől nem, a kettő között ugyanakkor ezen a ponton nincs nagy különbség. Nem párttagnak lenni önmagában nem érték és egy ember politikusi jövőjéről semmit nem állít az, ha nem párttag.


A magyar törvényhozás frakcióalapon működik - teszem hozzá, nagyon helyesen.

Ha nincsenek frakciók, kormányozhatatlanná és kiszámíthatatlanná válik az ország jövője.

Hadd mutassam be ezt egy példán keresztül: a költségvetésen. A Békés 4. képviselője Déli Autópályát akar. A szegedi képviselő egy új hidat a Tiszára. A szolnoki jelölt a vasútállomás felújítását és teljes akadálymentesítését. És így tovább, mindenki, mind a 106 körzet képviselője csak egy dolgot kér az adott évben (ez egy optimista elképzelés, természetesen az összes képviselő szép hosszú listával fog bejelentkezni). Senki nem hibáztatható, hiszen mindenki csak a saját körzetét akarja képviselni és ehhez felhasználni a rendelkezésre álló eszközöket. Az egyik eszköz, ami rendelkezésre áll az az, hogy a képviselő nem szavazza meg a költségvetést, ameddig nem kerül bele az, amit ő szeretne elérni. Mi fog történni ebben a helyzetben? Az egyik lehetőség, hogy a kormány kiszolgálja az igényeket. A költségvetés elfogadása egyszerű többséghez kötött, tehát összesen 100 képviselőt kell meggyőzni. Mivel nincsenek frakciók, azért a listás képviselőkre sem lehet jobban számítani, mint az egyéniekre, de legyünk nagylelkűek, tegyük fel, hogy „csak” 60 képviselő szavazatát kell „megvenni” azzal, hogy a kérését teljesítjük. Még ha a 60 legkisebb összegű beruházást igénylő képviselőt is „vesszük meg”, mégis mennyi idő alatt kerülnének az ükonokáink is eladósításra? A másik lehetőség, hogy a kormány nem fekszik be az egyéni képviselőknek és elkezdenek úgynevezett „chicken game”-t játszani: telik az idő, a költségvetést a Parlament újra és újra visszadobja és mindkét fél arra játszik, hogy a másik előbb rántja el a kormányt, miközben közös erővel a szakadék felé száguldanak.

Mert mi történik, ha nem kerül elfogadásra a költségvetés? A köztársasági elnök feloszlathatja az Országgyűlést, ha a költségvetést nem fogadják el (március 31-ig), azaz megbukik a kormány.

Könnyen látható, hogy egyik kormányválságból a másikba sodródnánk, évente akár kétszer is új országgyűlést kellene választanunk.


A frakciórendszer ezt a bizonytalanságot iktatja ki, mérsékli a kormányválság kockázatát, hozzáteszem, hatékonyan.

Egy frakciórendszerben nem tudsz egy komplett országgyűlést zsarolni a szavazatoddal.

Érdekérvényesíteni úgy tudsz, hogy a saját frakciótársaidnál lobbizol, a lobbizáshoz pedig több út áll rendelkezésedre, amit aszerint tudsz válogatni, hogy éppen kit próbálsz meggyőzni és ő milyen helyzetben van (és hogy neked, képviselőnek milyen a személyiséged, mi az, ami neked még belefér). Használhatsz lokálpatrióta érveket, például egy Déli Autópálya esetében, érvelhetsz egy érintett budapesti képviselőnek azzal, hogy a Déli Autópálya tehermentesíti a budapesti körgyűrűt, vagy a berettyóújfalui képviselőnek azzal, hogy a Déli Autópálya tehermentesíteni fogja átmenő autó- és kamionforgalom szempontjából például a választókörzetéhez tartozó Komádit. Szavazati cserekereskedelmhez is folyamodhatsz, például azt mondod a szolnoki képviselőnek, hogy támogatod a vasútállomás felújítását, ha ő cserébe támogatja a Déli Autópályát. Vagy akár alkudozhatsz is: lemondasz a Déli Autópálya egy (lehetőleg számodra kevésbé fontos) szakaszáról, ami lehetővé teszi az új Tisza-híd megépítését, így támogatni tudod a szegedi képviselőt, de csak akkor mondasz le arról a szakaszról, ha ő cserébe támogatja a Déli Autópálya rövidebb szakaszos verzióját. Persze ennek a rendszernek is lesznek mindig „vesztesei”, akik nem is feltétlenül a legrosszabb lobbisták. Csupán a térségüknek fontos fejlesztési irányok nem simulnak össze az elérhető célhoz kötött EU-támogatások irányaihoz, vagy a kormányzati célkitűzésekhez.


És hogy miért más a frakción belüli lobbizás ahhoz képest, mintha az országgyűlésben próbálná valaki ugyanezt megtenni? Mert egyrészt ez egy korábbi lépcső, az országgyűlési szavazásig még van lehetőség korrekciózni, ha valami félresiklik, másrészt – és ez nagyon fontos – a rendkívül utált és sajnos sok esetben valóban rosszul használt frakciófegyelem intézménye. Amikor a frakción belüli lobbi végetért, a viták lezajlottak, kialakul egy közös frakcióálláspont. Innentől kezdve a frakció tagjainak a frakciófegyelem értelmében ezt a közös frakcióálláspontot kell képviselnie: a szegedi képviselőnek akkor is, ha most nem lesz új Tisza-híd, a szolnoki képiviselőnek akkor is, ha most nem kerül felújításra a vasútállomás vagy a Békés 4-es képviselőnek akkor is, ha most nem lesz Déli Autópálya. Ezzel megszűnik az egyéni képviselők lehetősége arra, hogy zsarolják az országgyűlést, így elkerülhető – jó kormányzás esetén – úgy a végtelen eladósodás, mint a kormányválság.


Az előválasztáson az ellenzéki pártok szabályként határozták meg, hogy minden egyes jelöltnek frakciót kell választania és a választott frakciónak befogadónyilatkozatot kell tennie az induláshoz. Téves az az értelmezés, hogy emögött az állna, hogy a pártok össze akarták „pártozni” szegény civil szereplőket. Ennek a szabálynak a főcélja a kormányválság elkerülése volt.


És most egy gyors kitérés (és egyúttal disclaimer) a politikailag rendkívül tudatos magasértelmiségi olvasók kedvéért: igen, ez egy végletekig leegyszerűsített modellezés volt. Sem a Költségvetési Tanács, sem a minisztériumi rendszer, sem más, fontos résztvevők szerepére nem tértem ki, ahogy az EU jelentőségét is alig érintettem. Ennek a bejegyzésnek ugyanis nem az a célja, hogy a költségvetés elfogadásának mikéntjét tankönyvi szinten bemutassam, hanem egy bizonyos politikai logikát akartam bemutatni, ami kifejezetten a „független politikai szereplő” mítoszát kívánja megvizsgálni.


A fenti logika természetesen nem csak a költségvetés elfogadása esetén igaz, hanem minden egyes szavazásra. És minden egyes szavazásnál felmerül a frakciófegyelem kérdése.


Érdemes megfigyelni, hogy úgy fogalmaztam, hogy „felmerül a frakciófegyelem kérdése” és nem úgy, hogy „érvényesülni fog a frakciófegyelem”. Nem véletlenül.

A titok: frakciószerződés.

A frakciószerződés határozza meg azt, hogy szembe mehetsz-e a közös frakcióállásponttal és ha igen mikor és milyen feltételekkel. Van, ahol egyáltalán nem engednek ilyesmit, van, ahol bizonyosok feltételek mellett igen. Egy biztos: nem létezik és nem is fog soha olyan frakciószerződés létezni, ahol a nem párttag frakciótagoknak többet engednének, mint a párttag frakciótagoknak (ami azt illeti, fordított verzió se lesz soha).


Arra kérek mindenkit, aki azt fontolgatja, hogy egy „független” jelöltet támogasson az előválasztáson, hogy tegyen fel neki két kérdést:

  • olvasta-e már, hogy milyen frakciószerződést fog rá vonatkozni, ha megválasztják?

  • mik a tervei, hogyan fog tudni érdekérvényesíteni egy olyan frakcióban, ahol akár több évtizede együtt dolgozó, egy pártban politizáló, sőt, akár már rég kialakult tömbök vannak?

És ami a legfontosabb: azt javaslom a választóknak, hogy maguknak pedig az alábbi kérdést tegyék fel:

megismerve a fentieket, tudják-e támogatni nem csupán a független jelöltet, de azt a politikai közösséget is, amely frakcióotthont fog nyújtani számára, ha megválasztják?

Merthogy a frakciófegyelem miatt az ő szavazatára hatással lesz az is, amit a frakciótársai gondolnak a világról.

Hadd hozzak néhány megosztóbb példát:

  • ha a független jelölted a Jobbik frakcióba ülne be, akkor a korábbi minták alapján simán kerülhet olyan helyzetbe, hogy a frakciófegyelem értelmében meg kell szavaznia a homofóbtörvényt és a padtársa simán lehet olyan ember, aki 10 éve még zsidókat akart listázni

  • ha a független jelölted a DK frakcióba ülne be, simán kerülhet olyan helyzetbe, hogy a határon túli magyarság ellen kell szavaznia és padtársa simán lehet a közokirathamisításért jogerősen elítélt Czeglédy Csaba

  • ha a független jelölted az MSZP frakcióba lépne be, simán kerülhet olyan helyzetbe, hogy Tóth Bertalant kell valamiféle felelősségteljes pozícióba beszavaznia és kockáztatja, hogy a padtársa Tóth Csaba legyen

Még egy fontos dolog a függetlenségről: ugyan az országgyűlési frakciók a pártoktól teljesen független intézmények, azért értelemszerűen kapcsolatban vannak a pártokkal: a pártok politikája nyilván hatással van a frakció politikájára. Aki nem párttag, az viszont nem lehet hatással a pártok politikájára. Az nem fog ott ülni sem a Választmányban, sem a szakpolitikákat befolyásoló tagozatokban/munkacsoportokban, sem az érdekképviseleti munkát ellátó platformokban/csoportokban.

Véleményem szerint frakciótagnak lenni egy olyan frakcióban, ahol a pártnak nem vagyunk tagjai az egyik lehető legrosszabb állapot, amiben egy politikus lehet,

különösen egy olyan érzékeny politikai helyzetben, mint amilyenben most Magyarország van. Kevesebb ráhatása van a döntésekre, mint egy párttagnak, miközben a döntések ugyanúgy kötik a kezét, mint a párttagokét. Persze mindig megtehetik, hogy kilépnek a frakcióból, így ugyan visszakapja a politikai szabadságát, de politikai érdekérvényesítési képességei és súlya tovább csökken, a kormányválság esélye pedig minden egyes kilépő képviselővel nő.


Én a Momentumban politizálok. Ezzel vállalom, hogy minden egyes Momentumos döntés, ügy politikai következményeit viselem, legyenek ezek jók vagy rosszak.

A választók számára átlátható, hogy megosztó kérdésekben várhatóan hogyan szavaztam volna, ahogy az is, hogy milyen emberek lennének a padtársaim. Úgy gondolom, hogy ennek az átláthatóságnak (mármint azé, hogy ki melyik frakcióhoz tervez csatlakozni) a biztosítása helyes döntés volt az előválasztást szervező pártok részéről. Ugyanez elvárható a független jelöltek részéről: a függetlenség nem ad felmentést a politikai logika működése alól.


FONTOS! A fenti írás nem jelenti azt, hogy nem fogok független jelöltre szavazni. Hogy teljesen őszinte legyek a fenti írás úgy született, hogy egy teljesen másik írást kezdtem el írni, csak ez a szekció önmagában olyan hosszú lett, hogy az már bőven egy külön bejegyzés. Aki úgy érzi, hogy ez a bejegyzés egy kortes beszéd az egyik vagy másik jelölt ellen, az kérem, várja meg a holnapi bejegyzést.

A döntésemmel, hogy kire fogok szavazni az előválasztáson, mindenképpen meg fogom várni a 22-i, Partizán által szevezett vitát, de a mai és a holnapi bejegyzésemben szereplő szempontok is mindenképpen befolyásolni fogják a döntésemet.

64 megtekintés1 hozzászólás