A Fidesznek nem képviselői vannak, hanem agyatlan és lelketlen szavazórobotjai

Senkinek nem jelenthet újdonságot, hogy a Fideszes képviselők nem képviselik lakosság érdekeit: csupán üres, agyatlan és lelketlen szavazórobotokként üzemelnek. Ez a legutóbbi testületi ülésen világosan látszott: felszólításra sem tudtak érveket tenni a szavazatuk mellé és szemrebbeés nélkül szavaztak a város érdekeivel szembe menve.


Augusztus 9-én rendkívüli testületi ülés volt Orosházán. A Fidesz pedig ismét bemutatta olcsó, már-már alpári és öncélú politikai kultúráját, amelyet két eseten keresztül be is fogok mutatni.


Az első napirendi pont a Diákélelmezés kiszervezése volt. Emlékezzünk: a legutóbbi testületi ülésen is bepróbálkoztak ezzel. Akkor 7 percen kersztül soroltam mindazon szabálytalanságokat, amelyek a "közbeszerzést" kísérték. Ennek ellenére a Fidesz agyatlan és lelketlen szavazórobotjai vakon megszavazták. Mert Dávid Zoli azt diktálta nekik, hogy meg kell szavazni. Azért.


Mostanra kiderült, hogy igazam volt: valóban szabálytalan volt a közbeszerzés. Szóval most újra kiírták. A kiíráson ugyanakkor változtatni kellett: a korábban még benne szereplő konyhafelújítást ki kellett belőle venniük. És a bökkenő: egy hónappal azelőtt Dávid Zoltán még arra hivatkozott - pontosabban azzal sértegette a Diákélelmezés orosházi munkatársait és vezetését - , hogy azért kell kiszervezni, mert a felújításra szoruló konyha miatt (?) veszélyben vannak a gyerekek (?). Ezt már akkor is tudtuk, hogy ez brutális nagy hazugság. A Diákélelmezés mindig dalolva ment át minden ellenőrzésen. Most viszont azzal, hogy ki kellett venni a konyhafelújítást a közbeszerzésből érv nélkül maradtak. Egész egyszerűen nem tudták megindoolni, miért kell átjátszani egy budapesti, NER-közeli cégnek azt a feladatot, amit jelenleg "házon belül", egy önkormányzati cég orosházi dolgozókkal, orosházi vezetéssel lát el.


Konkrétan feltettem a kérdést, már-már könyörögtem Antal Lászlónak, Németh Bélának, Lövei Ferencnek Olasz Mónikának, Tóth-Kása Sándornak, Kovács Péternek, Bojtor Istvánnak, Dávid Zoltánnak, Oravecz Nórnának (korábban: Fejes Róbertné), hogy mondjanak valamit, bármit, ami indok lehet amellett, hogy ezt megszavazzák. Néma csönd volt a válasz. Szívem szerint elővettem volna a telefonomat és a hozzászólásomra rendelkezésre álló fennmaradó időben tücsökciripelést játszottam volna le, csak hogy érezhető legyen, mekkora a némaság a Fidesz oldalán.


Antal László, Németh Béla, Lövei Ferenc, Olasz Mónika, Tóth-Kása Sándor, Kovács Péter, Bojtor István, Dávid Zoltán és Oravecz Nóra a következő napirendi pontnál is bizonyította, mennyire nem az orosháziak érdekeit nézik. A napirendi pont arról szólt, hogy egy többnyire hasznosítatlan - korábban játszótérként üzemelő - telket egy helyi vállalkozó garázsépítés céljából szeretett volna megvásárolni 2 millió forintért. Egy ellenzéki képviselőtársam javasolta, hogy ha már nem az önkormányzat épít ott garázsokat - amelyből profitja lehetne a városnak -, akkor legalább néhány garázst kérjünk el a vállalkozótól a telekért cserébe. Ebből jelentősebb bevétele lehetne a városnak, mint a telek 2 millió forintért történő eladásából. Egy másik ellenzéki képviselőtársam javaslata pedig az volt, hogy közvetlen eladás helyett inkább bocsássuk árverésre a telket, hiszen ha több befektető érdeklődne egyidejűleg a telek iránt, akkor 2 millió forintnál lényegesen jelentősebb összeget és kaphatna a város a telekért. A Fidesz indoklás nélkül mindkét kezdeményezést lesöpörte az asztalról.


Egész egyszerűen a Fidesz Orosházán már arra is képtelen, hogy ürügyet találjon ki arra, hogy miért miért nyomnak át a város érdekeivel szembe menő kezdeményezéseket. De megteszik.z Kinek a megbízásából dolgoznak hát?


Sebők Éva

önkormányzati képviselő - Momentum

Orosháza

92 megtekintés1 hozzászólás