Magyar nőbe svájci spermát Dániában?

Általánosan elismert igazság, hogy egy nő két dologért tesz meg bármit: hogy legyen gyereke és hogy ne legyen gyereke.

Világéletemben egyértelmű volt számomra, hogy egy nap majd anya akarok lenni. Több gyermek anyukája, akármit is hoz az élet.

A családom idősebb nőtagjai két tanáccsal láttak el a leendő gyermekeim apjával kapcsolatban. Két egymásnak durván ellentmondó tanáccsal. A nagyanyai bölcsesség szerint „Mindig mutasd magad kettővel kevésbé okosnak, mint amilyen vagy. A férfiak nem szeretik az okos nőket!”. A másik tanács anyai bölcsesség: „Ne állapodj meg senki mellett csupán azért, mert félsz, hogy kifutsz az időből!”.

Aki ismer, az tudja, hogy ha akartam volna se tudtam volna elfogadni az első tanácsot, nem lennék képes egy életen keresztül megjátszani magam. Az anyai tanács ugyanakkor… nagyon is összefér azzal, aki vagyok.

Ugyanakkor a biológia alapvetéseit nem érdemes tagadni. Az ember méhének sajnos van egy lejárati ideje, nem lehet a végtelenségig húzni. Ettől önmagában nem estem kétségbe. Ha nem találkozom azzal, akivel szívesen alapítanék családot, megteszem egyedül. Ott az örökbefogadás, ott a mesterséges megtermékenyítés. Biztonságos, szeretettel és gondoskodással teli otthont tudok biztosítani leendő gyermekeimnek, és ez a legfontosabb.

Biztos voltam benne, hogy anya leszek. Vagy így, vagy úgy. Aztán jött a Fidesz.

A Fidesz az elmúlt években következetesen ellehetetlenítette az egyedülállók gyermekvállalását, így kevés lehetőség maradt. Tisztességes lehetőség pedig szinte egyáltalán nem.

Nézzük, milyen lehetőségeim maradtak:

1. Iszonyatos mázlim lesz és találkozok egy olyan férfival, akivel örömmel alapítok családot.

2. Megalkuszom. Nem kompromisszumot kötök, hanem megalkuszom. Belekezdek a családalapításba valaki olyannal, akit nem tudok szeretni, akit nem tudok tisztelni, lényegében velem együtt élő spermadonornak használok valakit. Értelemszerűen ez számomra nem egy elfogadható lehetőség.

3. Elmegyek egy szórakozóhelyre és csőbe húzok valakit. Értelemszerűen ez sem egy elfogadható lehetőség számomra.

4. Megállapodást kötök egy barátommal és ez alapján közösen vállalunk gyereket. Értelemszerűen nem túl vonzó lehetőség.

5. Termékenység-turizmus keretében külföldön veszem igénybe azokat a termékenységi megoldásokat, amelyektől itthon elzár a politika.

6. Elfogadom, hogy nem lesz belőlem soha anya. (Ez csak elméleti lehetőség, ilyen biztosan nem lesz.)

És akkor most nézzük meg, hogyan jutottunk idáig.

Miközben a Kormány folyamatosan azt hangoztatja, milyen fontos neki a gyermekvállalás – amely önmagában nem lenne gond -, folyamatosan egy egyre szűkebb és szűkebb dobozba próbálja beszorítani a leendő családokat.

De nézzük meg, hogyan szorította vissza a lehetőségeit azoknak a leendő családoknak a kormány, akiknek bármilyen okból adódóan a hagyományos családalapítás nem feltétlenül áll a lehetőségében.

  1. 2015 – az Országos Tisztifőorvosi Hivatal betiltja a spermaimportot az egyik magyarországi spermabanknak A döntés következtében krízis alakul ki a spermaellátásban: a spermabank nem tud szállítani a meddőségi centrumokba. A döntés következtében nők tömegei kerültek várólistára, közöttük olyanok is, akiknél a mesterséges megtermékenyítést megelőző hormonkezelés már megkezdődött. Olyan nők, akiknek a kapcsolatában a meddőséget a partnerüknél fellépő spermagondok okozzák, egyedülálló nők, leszbikus nők. Várólistán. Ismeretlen ideig. Miközben a méhedben ketyeg az óra. Erről egy remek cikk itt olvasható.
  2. 2020 eleje – az állam a kormány döntése alapján hat meddőségi klinikát államosít A piaci alapon működő meddőségi klinikákban magasabb színvonalú volt az ellátás, mint az állami szektorban. A legtöbb ügyfelük a nyilatkozatok alapján mégis azért döntött mellettük, mert ezekben az intézetekben értük dolgoztak. Nem kaptak beszólásokat, nem ítélkeztek felettük, miközben az állami szektorban rendszeresen kellett nem csak hibákkal, de megalázó bánásmóddal is szembesülniük. Az évek óta hiába próbálkozó párnál az orvos felelősségre vonta a nőt, hogy biztos azért kell most lombik, mert eddig a karrier fontosabb volt, másoknál a túlsúlyra volt beszólás – amely probléma megoldáshoz segítséget ugyanakkor nem biztosítottak. Amikor valaki meddőség miatt segítséget kér, akkor segítséget vár és nem megalázást. A piaci cégeknél a párok megoldásfókuszú, ügyfélbarát bánásmóddal szembesültek, az állami szektorban pedig gyakran hibáztató, aktatologató bánásmóddal. A témában érdemes elolvasni a Magyar Narancs „Szigorúan ellenőrzött petesejtek” című cikkét.
  3. 2020 vége – az egyedülállók csak Novák Katalin külön személyes hozzájárulásával fogadhatnak örökbe Miközben az egyedülállók és a meleg párok sokkal nagyobb arányban fogadnak örökbe olyan gyermekeket, amelyeket a házaspárok nem hajlandóak, ezzel sok úgynevezett 3H-s (halmozottan hátrányos helyzetű) gyerek, idősebb gyermek, roma származású gyermek esélyt kapott a szerető, biztonságot nyújtó családban történő felcseperedéshez, akik egyébként a számukra érdemi esélyt nem igazán biztosító, sokszor abúzussal, bántalmazással terhelt állami rendszerben maradtak volna. Én nyitott vagyok az örökbefogadásra. De nem úgy, hogy felettem Novák Katalin ítélkezzen. Akkor inkább marad Dánia. Erről egy remek cikk itt olvasható.
  4. 2021 nyara – megtiltják a magán meddőségi klinikáknak a meddőségi kezeléseket És most már vége a piaci alapú meddőségi kezeléseknek. A következő lépés valószínűleg az lesz, hogy nem lehet egyedülállókon mesterséges megtermékenyítést végezni, donorspermával lombikot csak házas nőkön lehet majd végrehajtani. A mostani történéseket a HVG itt foglalta össze.

A magyar termékenységi ellátási szabályokat enyhíteni kellett volna, nem szigorítani. Ez lett volna az egyetlen helyes út.

Mert Magyarországon

– nincs dajkaanyaság, pedig kellene. (Dajkaanyaság az, amikor valaki vállalja, hogy egy másik pár vagy egy egyedülálló anya gyermekét kihordja, amikor az anyának egészségügyi okokból egy terhesség kihordására nincsen lehetősége)

– nincs nyílt spermadonáció (ahol az adományozó férfi nyilatkozhat úgy, hogy a gyermek – miután betölti a 18-at, megkeresheti őt, ha szeretné)

– otthon nem lehet donorspermával megtermékenyítést végezni, mindenképpen meddőségi központba kell menni vele. Magyarországon az Európai Spermabank nem is vállal magáncímre küldést, csak meddőségi központba.

És hogy miért beszélek állandóan Dániáról? Mert Dánia híres a termékenység-turizmusáról. Azoknak az országoknak a női és párjai, ahol Magyarországhoz hasonlóan indokolatlanul szivatják a saját állampolgáraikat, azok – ha anyagilag megtehetik – Dániába utaznak, ahol szakszerű, családbarát termékenységi ellátásban részesülhetnek. Erről a Time hozott le egy kiváló cikket: https://time.com/5491636/denmark-ivf-storkklinik-fertility/

Téves az a megközelítés, hogy egy egyedülálló szülő ne lehetne alkalmas szülője egy gyermeknek. A szülő személye határozza meg, hogy milyen gyereknek lenni egy családban, nem a szülők száma és neme. Ahogy a nagymamám mondogatta – és elnézést a durva fogalmazásért, de nagyoktól csak pontosan –: „B@száshoz nem kell jogosítvány!”. A magyar állam szótlanul tűri, hogy gyermekek bántalmazó környezetben nőjenek fel. Könyörgöm, minden héten egy nő és minden hónapban egy gyerek belehal a családon belüli erőszakba! Fényevők, gyermekeiket patkánnyal etetők, gyermekeiket bántalmazók és szexuálisan bántalmazók, agresszív alkoholisták és drogosok vidáman elvannak ebben az országban. Lehet gyerekük, mert otthon meg tudták oldalni maguk között a gyermek fogantatását. Nekem senki ne mondja azt, hogy ezekben a „családokban” jobb helyen van egy gyermek sorsa, mint egy rendezett életű, gondoskodó egyedülálló, vagy éppen leszbikus, meleg párnál.

Tudom, hogy egy magánklinikán igénybe vehettem volna akár egyedülállóként is a termékenységi kezelést. Megalázás vagy rossz bánásmód nélkül. Ezért kezdtem el az egészségpénztári számlámon megtakarítani (ha nem kell felhasználnom, tök jó, sosem árt, ha az embernek van egy kis egészségcélú megtakarítása). Azzal, hogy tovább korlátozzák az anyává váláshoz való jogomat Magyarországon, erre már nem lesz lehetőségem.

Ha az elkövetkező 3 évben a magánéletem nem vesz a családalapítás szempontjából kedvező fordulatot, akkor számomra Magyarországon az érdemi lehetőségek elfogynak. Marad az Európai Spermabank, a repülőút Dániába. Ha és amennyiben meg fogom tudni engedni magamnak. Lássuk be, ebben az esetben nagyon szerencsésnek fogom tudni nevezni magamat.

Nem tudom elfogadni, hogy Magyarországon ezt jelentse szerencsésnek lenni.

Leave a Reply

Your email address will not be published.